2008. március 9.

Kilencig a választók 7,66 százaléka adta le voksát


A nap folyamán a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében szavazhat a több mint 8 millió választópolgár reggel hat és este hét óra között. A szombaton megkezdődött kampánycsend a szavazókörök bezárásáig, vasárnap este hét óráig tart.

Javított korábbi eredményén Talmácsi Gábor szombaton

A közepesen sikerült pénteki, első időmérő után Talmácsi optimistán nyilatkozott: "Az év első időmérő edzése nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de holnap mindent megteszek, hogy javítani tudjak az eredményemen. Egyes kanyarokban pattogott a motor hátulja, és ez súlyos tizedekbe került. Ha tudok faragni a köridőmből, és azt állandósítom, akkor a vasárnapi versenyen jó teljesítményre lehetek képes. Érzem magamban és a csapatban az erőt, leszünk ennél még jobb helyen is ezen a hétvégén."

kütyüparádé

Nem kimondottan tömegpiacra szánt, de kétségkívül sok kütyübolond szívét megdobogtatja a Panasonic Toughbook nevű strapabíró számítógépinek legújabb változata, melyet már az Intel új Atom processzorával szerelnek fel.

A legújabb modell egy ultramobil PC (UMPC), amelyet apró billenyűzettel és érintőképernyővel szereltek fel: a szakdolgozatát ugyan biztosan senki nem ezen fogja bepötyögni, de egy építkezésen, vagy terepen gond nélkül lehet használni, mivel jól bírja a leejtést, ütődést, vizet, port és az extrém hőviszonyokat, ráadásul alig nyom egy kilót a mérlegen.

MCF Roma Összefogás Párt

MCF Roma Összefogás Párt