2009. október 19.

Durva cigányozás, zsidózás Szögi Lajos emlékére

Több száz fekete egyenruhás rendőr sorfala között vonult végig fekete egyenruhában, kezükben magyar- és árpád sávos zászlókkal, fáklyákkal az a mintegy hatszáz gárdista, akik részt vettek a három éve kegyetlenül meggyilkolt Szögi Lajos emlékére szervezett rendezvényen Olaszliszkán.

A teljes cikket a címre kattintva olvashatja.

Az olaszliszkai támadásra emlékezett a Jobbik

Csendben, rendbontás nélkül ért véget ma délben a XVII. kerületi Olaszliszka utcában, a Jobbik által szervezett kopjafaállítás.
Mint ismeretes, egy közlekedési baleset kapcsán Szögi Lajos tanárt egy több tíz fős csoport, kislányai szeme láttára verte agyon 2006. október 15-én, Olaszliszkán. Ennek a tragédiának emlékére, és a tiszteletadás jeléül a Jobbik kopjafaállítással emlékezett a családja, diákjai és ismerősei által nagyon szeretett Tiszavasvári tanárra.
A megemlékezésen körülbelül százan vettek részt, néma csendben hallgatták a felszólalók megemlékező beszédeit. Novák Előd a rendezvény főszónoka szerint az emlékezés napján az elkövetők büntetéséről is szólni kell, hiszen ez a bűncselekmény minden szempontból kiemelkedik a többi hasonló közül.
"Kőkemény szigorral kell fellépni a kisebbségiek által elkövetett bűnözéssel szemben, hiszen ha nem sikerül megakadályozni az erőszakot, annak beláthatatlan következményei lesznek - mondta beszédében a szónok.
A rendezvény végül a Szózat eléneklésével ért véget. A megemlékező ünnepségen a Magyar Gárda is képviseltette magát, mintegy húsz gárdistával. Őket a rendőrség a rendezvény után - a megemlékezők sünözése közepette - igazoltatta.

Stop/BCSI

MCF Roma Összefogás Párt

MCF Roma Összefogás Párt