2010. január 13.

Választásokra készülve - Pártokkal egyeztet az MCF


Egyeztető megbeszélést folytatott egymással Kolompár Orbán kezdeményezésére 2010. január 12-én, kedden, a roma párt székházában az MCF Roma Összefogás Párt vezetője és Papp János, a Centrum Párt elnöke. Az MCF a következő hetekben több párt képviselőjével is találkozik.

A roma politikai érdekképviseleti szervezet indul az országgyűlési választásokon, és százötven választási körzetben kíván egyéni jelölteket állítani.
A keddi megbeszélés célja az volt, hogy a két párt megtalálja a közös kapcsolódási pontokat, lehetőséget biztosítva arra, hogy akár közös munkába kezdjenek, és együtt induljanak a választásokon.
"Rendkívül hasznos volt a mai találkozó, megismertem az MCF Roma Összefogás Párt programját, én pedig bemutattam, hogy a Centrum Párt hogyan készül a választásra" - mondta Papp János. Hozzátette: látom azt, hogy az MCF és Kolompár Orbán milyen sokat tesz azért, hogy a cigányság felülemelkedjen, és úgy gondolom, hogy ez teljesen beilleszthető a Centrum Párt szegénység elleni programjába.
Az MCF Roma Összefogás Párt elnöke már korábban kijelentette, hogy a cigányság jövője érdekében ismét indulnak a választásokon. Várják minden demokratikusan gondolkodó párt jelentkezését, csatlakozását, azokét, akik ezekben a nehéz időkben felismerik, hogy az ország jövője múlik a cigányság problémáinak megoldásán, s ezért - összefogva a cigányokkal - tenni is akarnak.
Kolompár Orbán elmondta: a következő hetekben több párttal is kívánnak egyeztetni, várhatóan a Magyar Vidék és Polgári Párttal (MVPP), valamint a Zöld Demokraták - Zöld Baloldal - Zöldek Szövetségével (ZD) 2010. január 14 -én, az Internetes Demokrácia Pártjával (IDE) 2010. január 15-én, a „Történelmi” Szociáldemokrata Párttal (SZDP) pedig 2010. január 18-án tárgyal az MCF Roma Összefogás Párt.

MCF Roma Összefogás Párt

MCF Roma Összefogás Párt