2009. március 30.

A kormányfő-jelölt elképzelései



Az MSZP és az SZDSZ számára is elfogadható kormányfő-jelölt Bajnai Gordon, a már „csomagoló” Gyurcsány-kormány jelenlegi gazdasági minisztere. Vasárnap este először a szocialisták parlamenti frakciója mondott igent Bajnaira, méghozzá viszonylag gyorsan és meggyőző többséggel. Ugyanígy tett végül az egykori koalíciós partner SZDSZ is, de hosszú „vajúdás” után.

A kormányfő-jelölt elképzeléseiről tegnap este először az MSZP-frakció előtt, majd néhány órával később az SZDSZ ügyvivői testületének (üt) és parlamenti frakciójának összevont ülésén számolt be. Előbbi prezentációt követően Horváth Csaba, szocialista főpolgármester-helyettes beszélt arról: Bajnai kétéves programot vázolt fel, amelynek középpontjában a stabilizáció áll. Célja, hogy megteremtse a befektetői bizalmat, visszaállítsa a nemzetközi pénzpiacok bizalmát, így megakadályozza további munkahelyek megszűnését.

MCF Roma Összefogás Párt

MCF Roma Összefogás Párt