2009. május 22.

EP-választás - listavezetők - Az MCF listavezetője az európai cigányságot és a szegényeket képviselné az EP-ben


Budapest, 2009. május 21., csütörtök (MTI)
"A cigányság harcában én csak a kard éle vagyok" - állítja magáról az a 21 éves közgazdász hallgató, aki az MCF Roma Összefogás Párt európai parlamenti (EP) listáját vezeti. Kis Zsolt szerint a cigányságnak és nem a szélsőségeknek kell a harmadik erővé válnia.
A szabolcsi születésű listavezető, aki harmadéves közgazdász hallgató a budapesti Műegyetemen, az MTI-nek adott interjújában azt mondta: "küldetést teljesít" azzal, hogy fiatal kora ellenére politikai szerepet vállalt. Úgy gondolja, jó példával jár azok előtt, akik eddig nem mertek, nem akartak, esetleg nem tudtak közéleti szerephez jutni, mert vagy nem merték vállalni identitásukat vagy nem kaptak erre lehetőséget.
"Én lehetek az élő cáfolat arra a sztereotípiára, hogy minden cigány bűnöző, tanulatlan, és segélyre váró léhűtő" - fogalmazott a listavezető, hozzátéve, nem lehet a társadalom egy rétegét bűnbaknak beállítani, meg kell mutatnia a cigányságnak, hogy nem kell félnie, fel kell vennie a saját harcát életkörülményeinek jobbá tétele érdekében, és meg kell ragadnia a lehetőségeket.
Az MCF Roma Összefogás Párt képviselőjelöltje azt mondta: "én a cigányság harcában csak a kard éle vagyok, a cigányságot képviselő emberek alkotják a markolatot, míg a fegyvert, az eszközt maga a cigányság mozgatja". Azt várja, hogy más diplomás fiatalok is felismerjék a lehetőséget, hogy összefogással, egy új politikai szemlélettel képes alakítani a cigányság saját sorsának alakulását.
Megfogalmazása szerint a cigányságnak és nem a szélsőségeknek kell a harmadik erővé válnia, ezért az EP-választás mérföldkő, erőfelmérés és felkészülés lesz a 2010-es országgyűlési választásokra is. Véleménye szerint Európa szégyenei lehetünk, ha engedjük, hogy falvakat, népcsoportokat tarthat továbbra is rettegésben politikai párt, egyenruhás alakulat, és a vészkorszakot idéző eszmeiség, és mindezek mellett ártatlan embereket, gyermekeket végeznek ki alattomos módon, elnyomott, infrastrukturálisan fejletlen cigánytelepeken.
A roma párt választási programjáról szólva az MTI-nek elmondta: négy fő részre, a munkahelyteremtésre, az oktatásra, a lakhatásra és a közbiztonságra építik cselekvési tervüket, amely nemcsak a cigányság, hanem a teljes magyar társadalom tagjainak szól. Nem cigánytörvényt akarunk, hanem valós egyenlőséget, megszüntetni az oktatási és munkahelyi diszkriminációt, felszámolni azt a szakadékot, amely a cigányság és az európai polgárok között keletkezett, mivel sem a támogatási juttatások, sem a munkabérek, sem az emberi megbecsülés nincs arányban az uniós szintekkel - tette hozzá.
Megjegyezte, az elmúlt húsz év semmittevő politikája, a politikai pártok csatározása miatt a cigányság helyzete napról napra hatványozottan romlik, és ebben a cigány vezetőknek is felelősségük, jelentős szerepük van. Véleménye szerint ahhoz, hogy a valós integráció, és ne az asszimiláció valósuljon meg, a legfontosabb dolog az, hogy a cigányság minőségi oktatást kapjon. Biztosítani kell, hogy a romák is tartós munkához jussanak, fel kell számolni a telepeket, valamint sürgősen át kell alakítani a segélyezési rendszert, és átláthatóvá, ellenőrizhetővé kell tenni a támogatási rendszert.
Tartós munkahelyeket a kisvállalkozói réteg támogatásával teremtenének, akik a multinacionális cégek helyett végezhetnék el az állami beruházásokat, hogy a hasznot ne a nagy konzorciumok, a külföldi tőkék vigyék ki az országból. Csak akkor lehetünk versenyképesek ebben a kapitalista világrendszerben, ha minden egyes polgárt versenyképessé teszünk - mondta.
Azt is el szeretnék érni, hogy a 2010-es uniós költségvetést már úgy fogadják el, hogy az európai cigányság a tagállamokon keresztül célzott roma programokra kapjon támogatást, valamint törvény- vagy alkotmánymódosítással akadályoznák meg a cigányellenesség térnyerését.
Kis Zsolt "károsnak tartja" azt az állandó belpolitikai csatározást, amely a hatalom megtartására és megszerzésére irányul, miközben valós érdemi előrelépés nem történik. Ezért elutasítja az SZDSZ oktatási javaslatát, miszerint az általános iskola 7. osztályáig csak képességfejlesztést tanítanának, valós tantárgyakat csak ezt követően oktatnának a gyerekeknek. Úgy gondolja, az, hogy ciklusonként, bizonyos időszakonként - meggondolatlanul - teljesen átalakítják az oktatási rendszert, az a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket érintené a legjobban.
Az MCF Roma Összefogás Párt képviselőjelöltje nemcsak a magyar, hanem a teljes európai cigányságot, és az országban élő hárommillió szegény embert képviselné az Európai Parlamentben, ha mandátumot szereznek a június 7-i választáson. Szeretné felhívni a figyelmet Magyarország legfőbb problémájára, a cigányság helyzetére. Arra, hogy a 21. században emberhez nem méltó körülmények között kell tengődnie idehaza százezreknek, Európában pedig millióknak.
Meggyőződése, hogy sikeres választás esetén elősegíthetnék a cigányság önszerveződését, így minden esélyük meglenne arra, hogy jövőre a parlamentben már akár önálló frakcióként dönthetnének a társadalom alsó rétegét érintő törvényekről is.

MCF Roma Összefogás Párt

MCF Roma Összefogás Párt