2008. március 28.

Ész nélkül költöttünk el 1500 milliárd forintot

Az elmúlt években anélkül költött el a költségvetés 1500 milliárd forintot gazdaságfejlesztésre, hogy megmondták volna: pontosan mi is számít gazdaságfejlesztésnek, és milyen stratégia megvalósítását kellene szolgálnia ennek a pénznek – olvasható egy most megjelent ÁSZ-jelentésben. A pénzszórás azért is értelmetlen volt, mert a versenyképességünk hét év alatt nyolc hellyel romlott, a foglalkoztatottság alig bővült.

A gazdaságfejlesztés fogalmát jogszabály nem definiálja, nem körülhatárolt az állam vagy a kormány gazdaságfejlesztési feladata, a gazdaságfejlesztési célú források köre. Az elmúlt években a költségvetésekben anélkül irányoztak és irányoznak elő közel 1500 milliárd forintot gazdaságfejlesztési kiadásokra, hogy meghatározták volna a közép- és hosszú távú társadalmi-gazdasági fejlesztésének átfogó stratégiáját – olvasható abban a
jelentésben [1] (pdf-formátum), amelyet a gazdaságfejlesztés állami eszközrendszerének működéséről tett közzé az Állami Számvevőszék. Tovább...

Index: több volt a szavazó, mint a jelen lévő az SZDSZ küldöttgyűlésén


Nemcsak álküldöttek szavazhattak az SZDSZ tavaly tavaszi elnökválasztásának második fordulójában, mert 26-tal több szavazólapot találtak az urnákban, mint ahányat a jelenléti ívek szerint felvettek - írta az Index.

A hírportál a Fővárosi Bírósághoz benyújtott jelenléti ívek alapján összeszámolta, hogy a hivatalosan 723-an vették fel szavazólapjukat a liberálisok tavaly márciusi elnökválasztásán, a hivatalos végeredmény szerint viszont 749 küldött voksolt a második fordulóban. Közülük 380-an Kóka Jánosra, 367-en Fodor Gáborra voksoltak, míg ketten érvénytelenül töltötték ki a lapot. Az MTI-nek egyelőre az SZDSZ egyik vezető politikusát sem sikerült utolérnie az ügyben.

Tanárverés ellen van orvosság

Megmozdult a társadalom: az idős fizikatanár bántalmazása nyomán pedagógus szervezetek többek között az oktatási törvény szigorítását követelik, a tanárok bántalmazásának szankcionálását. Talán hatásosabb lehetne az a kísérlet amit az Ózd környéki, főként roma tanulókat oktató iskolákban - a HVG beszámolója szerint – máris sikerrel alkalmaznak: cigány pedellusok őrködnek a rend és fegyelem betartása felett. A korábban elszaporodott pedagógusverések ezekben az iskolákban megszűntek.

Évek óta tudjuk, hogy, Nyugat-Európához és Amerikához hasonlóan, Magyarországon is terjed az iskolai erőszak. Tanítványok, és azok szülei inzultálnak tanárokat, többek közt egy kelet-magyarországi iskola igazgatóját tettlegesen bántalmazták. De ezeket a felháborító cselekményeket mindeddig még nem rögzítették, nem örökítették meg sem videokamerával, sem pedig mobil-telefonnal. Most ez is megtörtént, méghozzá Budapest nyolcadik kerületében, az Erdélyi utcai általános iskolában és gimnáziumban, ahol egy tizennégy éves diák terrorizálta tanárát a fizika óra alatt. A felvételt az egyik kereskedelmi televízió híradója sugározta, utána pedig megszólaltatta a tanárt, egy nyugdíjas fizikust, aki szemmel láthatóan feldúltan emlékezett vissza arra, hogy fékezhetetlenül agresszív diákja az egész osztály előtt megalázta.

Romavita Brüsszelben

Román és magyar roma-kutatók, politikusok és roma közéleti személyiségek részvételével vitát rendeznek jövő csütörtökön, április 3-án Brüsszelben a romák európai integrációjának témakörében. Fotókiállítás is nyílik, és a programot este koncert zárja.

A belga főváros Etterbeek nevű negyedének Espace Senghor nevű kulturális központjában a romák életét bemutató fotókiállítás megnyitója után a roma migráció, illetve beilleszkedés problémáiról tartanak vitát, amelyre előzetesen magyar, illetve román kutatók, politikusok és roma közéleti személyek jelezték részvételüket.

Szili: meg kell oldani a kisebbségek parlamenti képviseletét


A Magyarországon élő kisebbségek parlamenti képviseletét meg kell oldani - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szerdán újságíróknak, miután megbeszélést folytatott a horvát házelnökkel. (Hírszerző)

Magyarországon elég erős kisebbségi önkormányzatiság van, immár 16 éve - fogalmazott Szili Katalin. Hozzátette: nyilvánvaló, hogy a kisebbségek parlamenti képviseletét meg kell oldani Magyarországon. "Házelnökként is arra törekszem, hogy ez mihamarabb megoldódjon" - jegyezte meg Szili Katalin utalva arra, hogy horvát kollégája a megbeszélésen reményét fejezte ki, hogy a magyar Országgyűlés mielőbb megoldja a kisebbségek parlamenti képviseletét.

MCF Roma Összefogás Párt

MCF Roma Összefogás Párt