2009. november 11.

Továbbra is többségben a Kolompár Orbán vezette MCF Választási Szövetség az OCÖ-ben

Rendkívüli közgyűlést tartottak 2009. november 10-én, kedden, az OCÖ Dohány utcai székházában, ahol az első és egyetlen napirendi pont az Országos Cigány Önkormányzat feloszlatása volt.
A Lungo Drom-frakció által kezdeményezett OCÖ-feloszlatás ismét kudarcba fulladt. A Kolompár Orbán vezette MCF Választási Szövetség továbbra is többséggel van jelen az 53 fős képviselőtestületben.
Az október 9-én tartott, szintén rendkívüli közgyűlésen a Lungo Drom frakciója kezdeményezte az újabb rendkívüli közgyűlés összehívását, amit az elnök a képviselői indítványnak megfelelően a kért időpontra, november 10-ére teljesített.
Kolompár Orbán a keddi közgyűlésen arra szólította fel az OCÖ valamennyi képviselőjét, hogy aktívan és felelősséggel vegyenek részt az OCÖ szakmai programjának végrehajtásában, függetlenül attól, hogy melyik szervezet képviseletében vannak jelen.
A magyarországi cigányság tragikus életkörülménye nem engedi meg, hogy a legnagyobb lélekszámú kisebbség önkormányzata az acsarkodás, a vádaskodás és a politikai küzdelmek áldozatává váljon, magával rántva az egymilliós hazai roma közösség tagjait – hívta fel a figyelmet a roma vezető.
Kihangsúlyozta: megakadályoz minden olyan kísérletet, ami a rombolást segítheti elő, ellenben támogat minden kezdeményezést, aminek célja a közös gondolkodás és építkezés. Ezt a hozzáállást kérte Kolompár Orbán az OCÖ 53 fős képviselőtestületének minden tagjától is.
Az OCÖ számít mindazon civil szervezetek javaslatára és támogatására, amelyek hasonlóképpen gondolkodnak – tette hozzá a roma vezető.

Világunk

MCF Roma Összefogás Párt

MCF Roma Összefogás Párt