2010. január 18.

Az MCF Roma Összefogás Párt megyei vezetőinek nyilatkozatai - Seres Géza

Az MCF Roma Összefogás Párt Borsod – Abaúj- Zemlén megyei szervezete részt kíván venni, és részt is vesz a 2010- es parlamenti választásokon a magyarországi cigányok életkörülményeinek javítása érdekében. Pártunk nagyon komolyan gondolja a parlamenti választásokat, és ennek érdekében a törvényesség betartása mellet mindet elfog követni a sikeres eredmény eléréséhez.
Sem a jobb sem a balodali politikai erők, de föleg a radikális jobb oldali politikai erő nem tudja pártunkat megfélelmiteni és a választásokon olyan helyzetbe hozni, hogy ne tudjuk a magyarországi romákat méltó képen képviselni.
Ma már látjuk és a bőrünkön érezzük, hogy az elmúlt húsz év történéseiben a magyarországi roma társadalom a politikai pártoknak csak választásokon volt fontos, és az MCF Roma Összefogás Párt úgy gondolja, hogy csak is mi tudjuk összefogással a roma társadalmat és a mélyszegénységben élő embereket képviselni a parlament falai között.
Az MCF-nek van meg az a programja ami a romákat az elmúlt húsz év nyomorából feltudja emelni a mai XXI.-dik század életkörülményeinek szintjére. Ezért pártunk 150választó kerületben állít jelöltet és tisztességes választási strtégiával megméretteti magát a többi pártokkal szemben.

Ózd, 2010 január 18.

Seres Géza
megyei elnök

Az MCF Roma Összefogás Párt megyei vezetőinek nyilatkozatai - Kiss Jánosné

Kiss Jánosné, az MCF Roma Összefogás Párt Baranya megyei elnöke az MCF Roma Összefogás Párthoz közelálló 43 Baranya megyei cigány kisebbségi önkormányzat, a több mint 1000 pártoló tag, valamint számos szimpatizáns nevében az alábbi nyilatkozatot teszem:
Szeretnénk tudatni mindenkivel akit érint, hogy semmiféle politikai nyomásnak nem engedünk.
Egy emberként állunk ki az MCF Roma Összefogás Párt mellett, az egyetlen olyan roma szerveződés mellett, amely erejét megfeszítve, vállalja fel a cigányság ügyét, képviseli érdekeinket, demokratikus módon próbál érvényt szerezni a romák érdekeinek.
Mi eddig sem a Párt elnökségét támogattuk, hanem az MCF Roma Összefogás Párt politikáját, munkáját, legfőképp pedig azt az elvet, amelyet maga a neve is sugall, az: Összefogást!
Ha az MCF Roma Összefogás Párt jelenlegi elnökét le is fejezi a következetes kiállásáért a politika, az nem jelenti azt, hogy a jövőben az MCF feladná elveit, vagy célját, a cigányság demokratikus érdekképviseletét.
Az MCF eddig is, és a továbbiakban is teljes támogatásunkat élvezi.
Történjen bármi, mi teljes mértékben, mindenben az MCF Roma Összefogás Párt mellett állunk.

Pécs, 2010. január 18.

Kiss Jánosné S.k.
elnök

Az MCF Roma Összefogás Párt megyei vezetőinek nyilatkozatai - Kolompár László

Az MCF Roma Összefogás Párt Bács-Kiskun megyei vezetőjeként szeretném kijelenteni, hogy pártunkat, szerveződésünket, semmilyen politikai támadás nem félemlíti meg, nem hátrálunk meg az előttünk álló feladatoktól és továbbra is kiállunk a magyarországi cigányság mellet.
Az elmúlt napok eseményeire, amelyek az MCF Roma Összefogás Párt ellen irányultak, annyit kívánok hozzáfűzni, hogy Bács-Kiskun megye készen áll arra, hogy a választásokon az MCF színeiben jelölteket indítson. Bízunk abban, hogy az MCF körül kialakult médiakép, ami valószínűleg politikai nyomásnak köszönhető, nem befolyásolja a magyarországi cigányság döntését, mert mindannyian egyet akarunk: egy demokratikus és élhetőbb Magyarországot!
Az MCF többi szervezeteinek azt üzenjük, hogy bízzon önmagában és bízzunk egymásban, mert mi hiszünk az összefogás erejében!

Kecel, 2010. január 18.

Kolompár László s.k
megyei elnök
MCF Roma Összefogás Párt

Az MCF Roma Összefogás Párt megyei vezetőinek nyilatkozatai - Varga Zoltán

Az Ügyészségtől, azaz a független igazságszolgáltatástól várja el Farkas Flórián a Lungo Drom elnöke, hogy takarítsa el Kolompár Orbánt az MCF Roma Összefogás Párt és az OCÖ elnökét az útjából, hogy kisebb erőfeszítéssel, kisebb munkával át tudja venni az Országos Cigány Önkormányzatot, és tudja uralni a roma politikai palettát. De vajon fogadókész-e a független magyar igazságszolgáltatás a politikai érdekek mentén megfogalmazott vágyakra.
Hisz, ha visszatekintünk az elmúlt 8 évben minden politika, és média és milliárdosok segítségével sem tudta megőrizni, sem megszerezni a hatalmat. Vajon miért? Nem eléggé jó politikai stratéga? Vagy nem eléggé felkészült? Több mint valószínű, mindkettő jellemző lehet rá. Hisz OCÖ-s elnöki tisztségéből való leváltása után, nem tudta tartani a lépést az őt követőkkel sem szakmailag, sem politikailag.
Farkas Félix a Lungo Drom sajtószóvivőjének a saját háza táján kellene, hogy takarítson és gyermekei fölött atyai kontrollt gyakorolnia. A normális magyar polgári demokratikus kereteket betartva, ne randalírozzanak, ne vállaljanak sors-közösséget a hazai cigányságot félelemben tartó szélsőséges ideológiát képviselő pártokkal és a Magyar Gárdával. Ő maga ne álljon ki egy emelvényen, vagy színpadon a szélsőségeket életben tartó médiumokat birtokló milliárdosokkal, valamint ne adjon hangot a cigányság elleni gyűlöletkeltésnek, hiszen ő elsősorban cigányember. Vagy talán tévedek?
Egy kis anyagi ellenszolgáltatás vagy egy jövőbeni hitegetés reményében képes elveszíteni a cigányság iránt való elkötelezettségét? Vajon meddig lehet ezt csinálni? Meddig lesztek a romaemberek nyomorának vámszedői, „kápói”?
Szálljatok Önmagatokba!
Gondoljátok át felelőtlen kijelentéseiteket! A kenyéradó gazdáitok ideológiája nem biztos, hogy szolgálja a cigányság felemelkedését.
Ezek után könnyen állítható mindazon tény, hogy a cigányságnak csak mi – szívvel-lélekkel küzdő képviselők – képviselhetjük eredményesen az érdekeiket.

Ajak, 2010. január 18.

Varga Zoltán s.k
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei elnök

MCF Roma Összefogás Párt

MCF Roma Összefogás Párt