Elfogadta az Országgyűlés azt a törvénymódosítást, amely büntethetővé teszi a holokauszttagadást. A módosítás értelmében három év börtönnel is sújtható az, aki tagadja, hogy megtörtént volna a II. világháborús náci népirtás, amihez hasonló jogszabály több európai országban is létezik.
Döbbenten és felháborodva értesültünk róla, hogy a fent említett törvény elfogadásakor, a szavazás során a FIDESZ padsoraiban helyet foglaló cigány képviselők nem határozott igennel szavaztak, hanem inkább a tartózkodás mellet döntöttek. Nem méltó a holokauszt áldozatok emlékéhez ez a fajta magatartás, amit az inkriminált politikai hullámlovasok elkövettek meggyalázva az ártatlanul kivégzett emberek, idősek, gyerekek, asszonyok tragédiáját. Emlékeztetőül, azért hogy akik már, vagy még nem emlékeznek, eszükbe juttassuk: a náci haláltáborokban és lágerekben a kápók kegyetlenebbek voltak a fogva tartottakkal, mint a náci őrök. Mi a nem cigányellenes cigányok örök életünkben fájdalommal és kegyelettel tisztelgünk a holokauszt valamennyi áldozatának emléke előtt. Szégyen és gyalázat, hogy a parlamentben helyet foglaló, állítólag döntési joggal rendelkező képviselő romák így viselkedtek. Ezek után senki ne lepődjön meg azon, hogy a szélsőséges eszmék és ideológiák egyre nagyobb teret kapnak Magyarországon.
A történelem az élet tanítómestere! A XX. század szörnyű történelmét ismerve fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon tényleg tanultunk e belőle? Nem halljuk, ha kérhetnénk egy picit hangosabban!
Budapest, 2010-02-25
Ifj. Bogdán János
elnökhelyettes
MCF Roma Összefogás Párt
2010. március 3.
KÖZLEMÉNY - "A FIDESZ-es roma parlamenti képviselők helyében én szégyelném magam!"
2010. február 9.
FELHÍVÁS - „Zenével, tánccal, sporttal a rasszizmus ellen”
Az Országos Cigány Önkormányzat szervezésében 2010. évben megrendezésre kerül az
I. ORSZÁGOS CIGÁNY KI MIT TUD? – KON SO ZHANEL?
amelyre várjuk azokat a jelentkezőket, akik a meghirdetett kategóriákban be kívánják mutatni tudásukat.
A jelentkezés feltételei:
- Magyar állampolgárság
- 2009. december 31-ig betöltött 8 éves életkor, felső korhatár nincs ezek a
feltételek a csoportok, együttesek tagjaira is érvényesek
- A jelentkező cigány származásával, vagy a produkciójával kötődik a
cigánysághoz
- Hivatásos művészek, felsőfokú művészeti képzésben részesülők jelentkezését
csak nem saját művészeti águkban fogadjuk el
- Jelentkezhetnek szólisták, duók, triók, csoportok, együttesek
- A produkció ideje nem haladhatja meg az 5 percet
- Alapvető feltétel a pontosan kitöltött, határidőre beadott jelentkezési lap, amelyen az értesítések megkönnyítése végett email elérhetőség megadása kötelező
- Egy versenyző max. két kategóriában jelentkezhet.
BEADÁSI HATÁRIDŐ: 2010. FEBRUÁR 28.
A jelentkezéshez szükséges adatlap, amely a további részleteket tartalmazza, letölthető az Országos Cigány Önkormányzat Világunk magazin honlapjáról, (www.romakultura.hu) vagy beszerezhető a cigány kisebbségi önkormányzatoknál.
A részvétellel kapcsolatos útiköltség a jelentkezőt terheli!
F e l h í v á s - „Zenével, tánccal, sporttal a rasszizmus ellen”
Az Országos Cigány Önkormányzat „Zenével, tánccal, sporttal a rasszizmus ellen” címmel két Országos programról döntött a 2009. 12.16-i Közgyűlésén.
Jelen felhívás az I. Farkas János Országos Teremlabdarúgó Tornára vonatkozik.
Várjuk minden Cigány Kisebbségi Önkormányzat, civil szervezet, baráti társaságok jelentkezését, amelyek részt kívánnak venni a tornán.
A megyei selejtezők lebonyolításával kapcsolatos bővebb információt, illetve a versenykiírással, jelentkezéssel kapcsolatos információk a www.romakultura.hu honlapon tekinthetők meg, illetve a 06-1-322-8903/115 mellék telefonszámon Kalocsai Erikától és Ajtai Katalintól kérhetők.
Babai László
Főkoordinátor
Választás 2010 - Az MCF "becsületből" méretteti meg magát
Kötelességtudatból és becsületből méretteti meg magát az MCF Roma Összefogás Párt a 2010-es országgyűlési választásokon - közölte a roma tömörülés elnökhelyettese az MTI-vel kedden.
Ifj. Bogdán János úgy fogalmazott: a roma párt az április 11-re kiírt választást nem politikai kérdésként, hanem becsületbeli ügyként kezeli, éppen ezért a 2006-os országgyűlési és a 2009-es EP-választás után harmadik alkalommal is kötelességének érzi a választáson való megmérettetést.
Megjegyezte, etnikai alapon szerveződött párt az MCF-en kívül eddig nem tudott országos listát állítani, és véleménye szerint az előző voksolások alkalmával összegyűjtött 20 ezer ajánlószelvény is azt jelzi számukra, "ez az igazi út", annak ellenére, hogy a választási eredményük nem ezt tükrözte.
(Az MCF 2006-ban mintegy 5.000 szavazatot kapott, míg az EP-választáson 13.500 ezer voksot tudhatott magáénak.)
Az MCF Roma Összefogás Párt elnökhelyettese azt mondta: önként vállalt kötelességüknek tekintik a magyarországi roma közösségek érdekvédelmét, érdekképviseletét, és ehhez nem célként, hanem eszközként kívánják betölteni a törvényhozásban a legnehezebb feladatokat.
"Nem engedhetjük tovább, hogy húsz évvel a rendszerváltás után döntsenek rólunk, helyettünk és nélkülünk, ezért valamennyi egyéni választókörzetben jelölteket kívánunk állítani, mert senkit nem hagyhatunk magára, akár a fővárosban, akár vidéken él" - tette hozzá, arra kérve romákat és nem romákat egyaránt, ajánlószelvényeikkel, önkéntes aktivista munkájukkal segítsék őket törekvéseikben.
Kolompár Orbán, a párt elnöke korábban bejelentette: mintegy 150 egyéni választókerületben kívánnak jelöltet állítani a 2010-es országgyűlési választásokon, és az ötszázalékos küszöb biztos átlépése, illetve a hazai cigányság hathatós képviselete érdekében minden demokratikus roma és nem roma párttal szövetségi tárgyalásokat, illetve programegyeztetéseket kezdeményeznek.
Az MCF Roma Összefogás Pártot február 4-én vette jelölőszervezetként nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság.
(MTI)
2010. január 21.
Közlemény
A Bács-Kiskun megyei MCF Roma Összefogás Párt elnöksége és a 38 Kisebbségi Önkormányzat semmilyen politikai nyomás hatására nem hátrál meg. Kolompár Orbánt politikailag kikezdték, ezért úgy gondoljuk, hogy az MCF Roma Összefogás Pártot továbbra is erősítjük, és nem engedünk semmilyen megfélemlítésnek. Ezért a parlamenti választásokon el fogunk indulni. Most látjuk igazán, hogy a húsz év alatti demokráciában a cigányság nem haladt előre, sőt a politikai pártoknak voltunk kiszolgáltatva. Elég volt a szorongató politikai nyomásból. Úgy érezzük, most jött el az idő, hogy a cigányság és a 3 millió szegény, létminimum alatt élő ember összefogjon. Továbbá arra kérjük a nagy politikai pártokat, ne nyomjanak el bennünket, hanem inkább támogassák a cigányságot abban, hogy ők is tevékenyen részt vállalhassanak a közigazgatásban és az adózásban egyaránt.
Tisztelettel: Kolompár László sk.
A Bács-Kiskun megyei Roma
Összefogás Párt elnöke
2010. január 18.
Az MCF Roma Összefogás Párt megyei vezetőinek nyilatkozatai - Seres Géza
Az MCF Roma Összefogás Párt Borsod – Abaúj- Zemlén megyei szervezete részt kíván venni, és részt is vesz a 2010- es parlamenti választásokon a magyarországi cigányok életkörülményeinek javítása érdekében. Pártunk nagyon komolyan gondolja a parlamenti választásokat, és ennek érdekében a törvényesség betartása mellet mindet elfog követni a sikeres eredmény eléréséhez.
Sem a jobb sem a balodali politikai erők, de föleg a radikális jobb oldali politikai erő nem tudja pártunkat megfélelmiteni és a választásokon olyan helyzetbe hozni, hogy ne tudjuk a magyarországi romákat méltó képen képviselni.
Ma már látjuk és a bőrünkön érezzük, hogy az elmúlt húsz év történéseiben a magyarországi roma társadalom a politikai pártoknak csak választásokon volt fontos, és az MCF Roma Összefogás Párt úgy gondolja, hogy csak is mi tudjuk összefogással a roma társadalmat és a mélyszegénységben élő embereket képviselni a parlament falai között.
Az MCF-nek van meg az a programja ami a romákat az elmúlt húsz év nyomorából feltudja emelni a mai XXI.-dik század életkörülményeinek szintjére. Ezért pártunk 150választó kerületben állít jelöltet és tisztességes választási strtégiával megméretteti magát a többi pártokkal szemben.
Ózd, 2010 január 18.
Seres Géza
megyei elnök
Az MCF Roma Összefogás Párt megyei vezetőinek nyilatkozatai - Kiss Jánosné
Kiss Jánosné, az MCF Roma Összefogás Párt Baranya megyei elnöke az MCF Roma Összefogás Párthoz közelálló 43 Baranya megyei cigány kisebbségi önkormányzat, a több mint 1000 pártoló tag, valamint számos szimpatizáns nevében az alábbi nyilatkozatot teszem:
Szeretnénk tudatni mindenkivel akit érint, hogy semmiféle politikai nyomásnak nem engedünk.
Egy emberként állunk ki az MCF Roma Összefogás Párt mellett, az egyetlen olyan roma szerveződés mellett, amely erejét megfeszítve, vállalja fel a cigányság ügyét, képviseli érdekeinket, demokratikus módon próbál érvényt szerezni a romák érdekeinek.
Mi eddig sem a Párt elnökségét támogattuk, hanem az MCF Roma Összefogás Párt politikáját, munkáját, legfőképp pedig azt az elvet, amelyet maga a neve is sugall, az: Összefogást!
Ha az MCF Roma Összefogás Párt jelenlegi elnökét le is fejezi a következetes kiállásáért a politika, az nem jelenti azt, hogy a jövőben az MCF feladná elveit, vagy célját, a cigányság demokratikus érdekképviseletét.
Az MCF eddig is, és a továbbiakban is teljes támogatásunkat élvezi.
Történjen bármi, mi teljes mértékben, mindenben az MCF Roma Összefogás Párt mellett állunk.
Pécs, 2010. január 18.
Kiss Jánosné S.k.
elnök
Az MCF Roma Összefogás Párt megyei vezetőinek nyilatkozatai - Kolompár László
Az MCF Roma Összefogás Párt Bács-Kiskun megyei vezetőjeként szeretném kijelenteni, hogy pártunkat, szerveződésünket, semmilyen politikai támadás nem félemlíti meg, nem hátrálunk meg az előttünk álló feladatoktól és továbbra is kiállunk a magyarországi cigányság mellet.
Az elmúlt napok eseményeire, amelyek az MCF Roma Összefogás Párt ellen irányultak, annyit kívánok hozzáfűzni, hogy Bács-Kiskun megye készen áll arra, hogy a választásokon az MCF színeiben jelölteket indítson. Bízunk abban, hogy az MCF körül kialakult médiakép, ami valószínűleg politikai nyomásnak köszönhető, nem befolyásolja a magyarországi cigányság döntését, mert mindannyian egyet akarunk: egy demokratikus és élhetőbb Magyarországot!
Az MCF többi szervezeteinek azt üzenjük, hogy bízzon önmagában és bízzunk egymásban, mert mi hiszünk az összefogás erejében!
Kecel, 2010. január 18.
Kolompár László s.k
megyei elnök
MCF Roma Összefogás Párt