2009. június 4.

Nem lesz EP-listavezetői vita az MTV-ben

A pártok egyezségének hiányában nem lesz listavezetői vita a Magyar Televízióban (MTV) - közölte a közszolgálati médium szerdán az MTI-vel. Az MSZP szerint felháborító, hogy a Fidesz nem hajlandó részt venni a vitán, a Fidesz viszont úgy látja: a szocialisták megfutamodtak a vita elől. A nyolcpárti vitát Bokros Lajos, az MDF listavezetője kezdeményezte. A Magyar Televízió közleménye szerint a "két párt ma délután nem fogadta el a délelőtti pártközi egyeztetésen előzetesen kidolgozott feltételeket". A Duna Televízió szerda este közölte: fenntartják egy napja tett ajánlatukat egy ilyen vita megrendezésére.
Az MTV közleménye szerint az európai parlamenti választáson induló nyolc párt kampánystábjának képviselői reggel egy fővárosi kávéházban egyeztettek az MTV illetékeseivel arról, hogy péntek déltől másfél órás időtartamban, három témakörben, azonos időkeretben vitáznának listavezetőik, s a felvételt aznap este 22.00 órától vágatlanul sugározná a közmédium egyes csatornája.
Hat párt elfogadta a feltételrendszert. A Fidesz jelezte, hogy számára a vita feltételei nem megfelelőek, ezért a listavezető részvételét lemondták. Az MSZP pedig arról tájékoztatta az MTV-t, hogy további kérései vannak a műsorral kapcsolatban.

Nyakó István, az MSZP szóvivője úgy kommentálta a vita elmaradását, hogy úgy tudja, a Fidesz lemondta a részvételt. Szavai szerint felháborító és megdöbbentő, hogy a Fidesz mondvacsinált indokokkal nem hajlandó részt venni sem többpárti, sem kétpárti vitában. "Ennél Magyarország és a Fidesz választói is többet érdemelnek" - fogalmazott.
A Fidesz szóvivője, Szijjártó Péter rendkívül sajnálja, hogy a szocialisták megfutamodtak a listavezetői vita elől. "Az MSZP nyilvánvalóan azért van kétségbeesve, mert nem tud elszámolni a választók felé a válság félrekezelésével és az ország tönkretételével. Június 7-én azonban nem tudják megúszni a szembenézést, az emberek világossá tehetik, hogy elegük van a hazugságokból, a munkanélküliségből, a megszorító intézkedésekből, vagyis elegük van a Gyurcsány-Bajnai korszakból" - fogalmazott a szóvivő.
Szent-Iványi István, az SZDSZ európai parlamenti listavezetője csalódását fejezte ki amiatt, hogy Schmitt Pál, a Fidesz listavezetője lemondta részvételét a péntekre tervezett nyolcpárti televíziós vitán, egyúttal arra kérte a Fidesz jelöltjét, vegyen részt egy olyan nyilvános vitán, amelyen ők ketten beszélnének az EP-ben végzett eddigi munkájukról és terveikről.
Az MDF felháborítónak tartja, hogy Schmitt Pál teljesen sportszerűtlenül visszalépett a Bokros Lajos, az MDF listavezetője által kezdeményezett vitától - jelentette ki Herényi Károly MDF-es politikus az MTI-nek.
Bokros Lajost azonban Schmitt Pál felháborító sportszerűtlensége sem tántorította el attól, hogy eleget tegyen demokratikus kötelezettségének, ezért pénteken 12 órakor, a Vista Rendezvényközpontban, a média nyilvánossága előtt várja azokat a listavezetőket, akik hajlandóak vitát folytatni Magyarország és az Európai Unió jövőjéről - mondta Herényi Károly.

MTI - 2009. jún. 3.

MCF Roma Összefogás Párt

MCF Roma Összefogás Párt