2010. január 11.

Százötven választókerületben indítana egyéni jelöltet az MCF

Mintegy 150 egyéni választókerületben kíván jelöltet állítani a 2010-es országgyűlési választásokon az MCF Roma Összefogás Párt - közölte Kolompár Orbán, a párt elnöke a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kótajban rendezett közmeghallgatáson.
Az Országos Cigány Önkormányzat elnökének pénteki programjáról beszámoló ifj. Bogdán János sajtószóvivő az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben azt írta, hogy az MCF Roma Összefogás Párt az egyéni képviselők indítása mellett az összes megyében, továbbá Budapesten egyaránt szeretne területi listát állítani.

A helyi cigány kisebbségi önkormányzat által szervezett közmeghallgatáson Kolompár Orbán bejelentette, hogy a választásokra való felkészülést felgyorsítják, ő maga pedig rövidesen „megyejárásba” kezd. Ennek keretében minden olyan választókerületbe ellátogat, ahol a roma szavazók létszáma meghaladja az ötezret.

Az MCF elnöke hozzátette: a párt minden demokratikus roma és nem roma párttal szövetségi tárgyalásokat kezdeményez a parlamenti ötszázalékos küszöb biztos átlépése, és a hazai cigányság hathatós képviselete érdekében.

MTI

MCF Roma Összefogás Párt

MCF Roma Összefogás Párt