2009. május 19.

Interjú Kis Zsolttal, az MCF EP-listavezetőjével a Rádió C-n

A címre kattintva hallgathatja meg a felvételt.

Kolompár Orbán Elnök Úr és Kis Zsolt EP-listavezető a Duna Televízióban

A videót a címre kattintva tekintheti meg.
Az interjú a 10. perctől kezdődik.

2009. május 18.

Az MCF Roma Összefogás Párt kampánynyitó rendezvénye


„A cigányság harcában én csak a kard éle vagyok”

A cigányság csendben ordít, amibe az ég is beleremeg. Én felvállaltam a harcot a cigányságért, de ebben a harcban én csak a kard éle vagyok - mondta Kis Zsolt az MCF Összefogás Párt európai parlamenti listavezető jelöltje 2009. május 15-én a párt kampánynyitó rendezvényén.
Az európai parlamenti választásokon több roma párt megmérettette magát, de közülük csak az MCF Roma Összefogás Pártnak sikerült összegyűjtenie a részvételhez szükséges húszezer ajánló szelvényt. Így a 2009. június 7-ei EP választásra az MCF egyetlen roma pártként állíthatott listát.
A Szabolcs –Szatmár-Bereg megyében található Virányoson közel négyszázan vettek részt a kampánynyitón, köztük több mint hetven Szabolcs megyei cigány kisebbségi önkormányzat.
„Európa figyelmét fel kell hívni a magyarországi cigányság aggasztó helyzetére. Tarthatatlan, hogy romák házait felgyújtják, ártatlan embereket, köztük már egy védtelen gyermeket is meggyilkoltak. Én felvállalom a harcot a cigányság érdekeiért, mert mindannyian tudjuk, hogy ez így nem mehet tovább, együtt közösen kell a saját jövőnkért tennünk. Ha ebben a harcban elbukunk, ugyan én leszek az első, aki belebukik, de mégsem én leszek a harc igazi vesztese, hanem a cigányság” - mondta Kis Zsolt kampánynyitó beszédében.
Kolompár Orbán az MCF Roma Összefogás Párt elnöke beszédében kiemelte, az MCF nemcsak a cigányok, hanem a szegények pártja is. Az elmúlt húsz évben a nagy politikai pártok nemcsak a cigányságról, hanem a Magyarországon élő több mint három millió szegény emberről is megfeledkeztek.
„Mi meg tudjuk fogalmazni és véghez tudjuk vinni azt, amit a magyarországi szegények, romák és nem romák várnak tőlünk. Az elmúlt húsz év kiszolgáltatottságának véget kell vetnünk, mert senki nem áll ki helyettünk, ezt a harcot nekünk kell megvívnunk. Az elszenvedett húsz évet a nagy politikai pártoknak „köszönhetjük”, és csak az MCF-re leadott szavazatokkal érhető el változás. A gyermekednek nem lesz jövőképe, nem lesz társadalmi státusza, ha te most nem teszel érte” - figyelmeztetett az MCF elnöke.
Az MCF Roma Összefogás Párt az EP választásig az ország számos területén tart kampányrendezvényt, legközelebb Nógrád megyében.

Világunk

Az MCF képviselőjelöltjeinek bemutatkozása

Az MCF képviselőjelöltjeinek bemutatkozása

2009. május 15.

Listavezetőnk az Inforádióban!

Kis Zsolt, az MCF EP-listavezetője ad interjút május 17-én 14.00-15.00 között az Inforádióban.

EP-kampány - Kereszttűzben Kolompár Orbán

A címre kattintva megtekintheti a felvételt.

Az MCF listavezetője szerint a cigányságnak kell a harmadik erővé válnia

A cigányságnak és nem a szélsőségeknek kell a harmadik erővé válnia, ezért az EP-választás mérföldkő, erőfelmérés és felkészülés lesz a 2010-es országgyűlési választásokra – nyilatkozta a RomNetnek az MCF Roma Összefogás Párt 21 éves, szabolcsi születésű, listavezetője, aki közgazdász egyetemi hallgatóként úgy látja, az utóbbi húsz év semmittevő politikája miatt óriási szakadék keletkezett a cigányság és a többségi társadalom tagja között nemcsak itthon, hanem szerte Európában. Kis Zsolt, a budapesti Műegyetemen tanuló közgazdász egyetemi hallgató a magyar sajtóban elsőként a RomNetnek adott interjút.

MCF Roma Összefogás Párt

MCF Roma Összefogás Párt